Visszavonult a brazil zseni

Főoldal > Visszavonut a zseni

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Visszavonut a zseni
2018/01/17
Pi

Visszavonult Ronaldinho, a 2000-es évek legnagyobb zsenije, akinek a futballjától az ellenfél szurkolói is felállva tapsoltak.

Ronaldo de Assis Moreira, becenevén Ronaldinho Gaúcho. 1980-ban született és a Grémióban kezdett el futballozni, de a legnagobb sikereit a brazil válogatottal és a Barcelonával érte el.

 

Első európai klubja a PSG volt, mely akkoriban még nem töltötte be azt a szerepet a futballpiacon, mint manapság. Ronaldinho játszott magyar csapat ellen is, amikor az Újpest volt az ellenfél Párizsban.

 

Azonban már ekkor is lehetett tudni, hogy nem akárkiről van szó, ezért gyorsan lecsapott rá a korszak legjobb csapatáv érni akaró klub, a Barcelona. Akkoriban még nem a franciák igazoltak játékost a katalánoktól, hanem fordítva.

 

2003-ban igazolt spanyol földre, 27 millió euró ellenében. 145 Barca meccsen 70 gólt ért el. A klubbal kétszer volt spanyol bajnok és egyszer BL győztes. A Leo Messi előtti korszak felvezetője volt, mivel meccset együtt nem sokat játszottak.

 

Utána következett a Milan. Itt már nem tündökölt annyira, 76 meccsen 20 gólt ért el és komoly cím nélkül maradt.

 

Egyénileg a legnagyobb sikere a 2005-ben megnyert Aranylabda volt és megválasztották az évtized legjobb futballistájának is.

 

A brazil válogatottal is nagy dolgokat ért el. Kétszer nyert Copa Americát és egyszer volt világbajnok a gárdával, még 2002-ben.

 

 

 

Cselei, mimikája, dinamikája, játéktudása és intelligenciája messze kiemelte a többi futballista közül. 

 

Európai kalandja után még levezetett pár otthoni csapatban, azonban így utólag megálapítható, hogy a barcelonai eljövetel után érdemben véget ért a karrierje.

 




Minden ami sport!

Neked is mindened a sport? Akkor jó helyen jársz mert oldalunkon mindent megtalálsz, ami a sporthoz és az egészséges életvitelhez kapcsolódik! Sporthírek a nagyvilágból, egészséges étrend kialakítása, edzés tervek és újdonságok! Fedezd fel weboldalunkat és tájékozódj minden sportolással kapcsolatos információval!

Egészséges életmód

Elkötelezted magad, hogy Te is bele kezdesz egy egészségesebb életmódba? Minden új kezdet nehéz, de oldalunkat azért hoztuk létre, hogy mindenki számára hasznos információval szolgálhassunk sportolás és egészség terén. Az egészséges életmód két alapvető pillére a megfelelő táplálkozás és a megfelelő mozgás. Oldalunkon számos tippet találhatsz mind a kettő témában!

Informálódj az aktuális sport hírekről!

Mi lett a tegnapi kézilabda meccs eredménye vagy hány aranyérmet szereztek a magyarok az olimpián? Ha Te is kíváncsi vagy a legaktuálisabb sport hírekre kövesd weboldalunkat, mert naprakészek vagyunk sport hírek terén! 

 

 

Az egészség fontos velejárója a mentális egészség!

Egészségünkhöz nem csak a fizikai tevékenységek és a megfelelő táplálkozás járul hozzá, ugyanolyan fontos a mentális egészségünk ápolása is, hiszen ép testben ép lélek! Azonban, hogy jól érezzük magunkat bőrünkben, lelkileg is jól kell éreznünk magunkat, így nagyon fontos ápolni a mentális egészségünket is! Érdekes cikkek és tartalmak várnak a weboldalon annak érdekében, hogy támogassumk egy egészséges életmód kialakításában!